Nem fekszünk bele az Orbán által ácsolt hetedik koporsóba!

orbaaan

28 évvel ezelőtt a mai miniszterelnök megjósolta, hogy évekig tovább cipeljük majd a kommunizmus terheit. Ezt jelképezte az üres hatodik koporsó. Most egy újabb generációnak ácsolja a koporsót, de mi nem fogunk belefeküdni önként!


 

1xckok

 

Valójában akkor, 1956-ban vette el tőlünk – mai fiataloktól – a jövőnket a Magyar Szocialista Munkáspárt. Ezért a hatodik koporsóban nem csupán egy legyilkolt fiatal, hanem a mi elkövetkező húsz vagy ki tudja hány évünk is ott fekszik.” (Orbán Viktor, 1989. június 16.)

 

Ott a Hősök terén okosan figyelmeztetett minket egy liberális demokrata, hogy a kommunizmus bűneit nem dobhatja el könnyen a nép. A politikai magatehetetlenség, az állami csöcsön csüngéstől való függés, a központosított hatalomhoz dörgölőzés csak lassan veszik ki a társadalmi normák közül. Csakhogy Orbán és a rendszerváltó generáció ahelyett, hogy ezen kommunista érához tartozó értékektől megszabadult volna, és a szabadságra alapuló felelősséget, a jó ötletre alapuló kitartó munkát, a közösségi önérdekérvényestést erősítették volna, kihasználták kommunizmusban legyengített társadalmat. Ezzel temették magukat a hatodik koporsóba.

 

A kommunista bűnök feltárása elmaradt. A kommunista éra besúgói ott ültek a Parlamentben, talán páran még most is, de a befolyásuk máig megmaradt. Nem lehet kimondani ma egy komcsi ügynökről, hogy komcsi ügynök. A Fidesz mindent megtesz, hogy el legyen maszatolva az ügynökkérdés. Hiszen az az ember lehetett belügyi államtitkár, aki várta jelentéseket az állambiztonság beépített embereitől a Nagy Imre újratemetési ünnepségen. 

 

Nagyon hasonló rendszert épített ki Orbán, mint Kádár. A vezető párt és az állam összefonódott, kialakult a pártállam. Azok a társadalmi intézmények, amelyek egy demokráciában a hatalmat korlátoznák (például az ügyészség), a párt meghosszabbított kezei lettek. Az egzisztenciális fenyegetés a mindennapok részévé vált. Ellenzékieket rúgnak ki a véleményük miatt, hazug lejárató kampányokat folytatnak cinikusan ellenük. Ezek mind megkönnyítik a hatalom kézben tartását.

 

Egy dolgot azonban nem valósított meg Orbán. Pont azt, ami a Kádár-rendszer legitimitását adta: a társadalmi mobilitást. Azt, hogy egy falusi melós gyerekéből mérnök lehetett. Egy paraszt gyereke is eljuthatott az egyetemre. Ma maximum a közmunkáért hajbókolhatnak a polgármesternek. Az esélyt és a reményt vették el egy egész generációtól, hogy jobban élhessen, mint a szülei. Ha meg akarják valósítani ezt az elementáris társadalmi vágyat, akkor ki kell menekülniük Nyugatra gazdasági migránsként.

 

Szépen lassan az utóbbi hét évben megácsolta Orbán azt a hetedik koporsót, amibe egy újabb generációt lökne bele, a mai húszas-harmincas fiatalokat. Csak rajtunk múlik, hogy lehajtott fejjel önként fekszünk bele, vagy az Orbán-rendszert temetjük el. Itt van a tettek ideje! Vasárnap délután a Március 15-e téren tenni fogunk azért, hogy ne taszítsanak bele egy újabb generációt a kommunizmus örökségét jelentő hetedik koporsóba! 

Egy klasszikust idézve a 28 évvel ezelőtti beszédből:

Senki sem hiheti, hogy a pártállam magától fog megváltozni.”

Vágó Gábor

 

tetszett_a_cikk3

 

  • Scenkhyalfi

    A francba, valamit tenni kellene az EU-nak, mert még a végén kiesünk a főnáci skatulyából!

    • Asztal Kapitány

      Nem főnáciknak nézik Orbánékat, csak otromba, korrupt bunkóknak. Van különbség.

      • hungaricum

        Az a bunkó, aki ilyesmit egyáltalán gondol vagy leír.

      • Anna Kisfaludiné Baán

        a bunkó te vagy

    • hungaricum

      Büszkén vagyok náci, ha Ön ez alatt a hazafiasságot érti.

  • obsitos

    Pont elég az a kettő minaret Magyarországnak , mint műemlék, amelyek még a török megszállás alatt épültek !!!

  • Dollar Zrinyi

    kÖZÖS ANTUILIBARÁLIS ALAPON A NEMZETK EURÓPÁJÁÉRT A BEVÁNDORLÁSNAK BECÉZETT NEMZETFELFOGLALÁS ÉS A FEHÉR EMBER ÖNFELADÁSA ELLEN.

    • Souka

      ha te vagy a fehér ember akkor én inkább újra elmagyarázom Európát szépen tiszta lappal rajtkockáról egy középkori monoteistának mintsemhogy te kísérd iskolába a gyerekemet kuruc.

      • Archer.

        De te se’ az enyét demokrata..

  • Bálint László Hatfaludy

    Azért a feltett kérdésekre adott válaszokat magyarázzák az egyes országoknak történelmi múltjában, eddigi tapasztaltaiban fennálló különbségek.A Balti-tenger melletti országok migránsellenes álláspontja mögött ott van a hosszú és kényszerű SZOVJETUNIÓ – tagság hatása. A mediterrán térség frontországaiban a mostani események során megéltek is motivációs tényezők.Magam részéről egyébként az un. Schengeni Határok sikeres védelmét a Földközi – tenger szigeteinél csak egy békés és nem intenzív migrációs folyamatnál tartom lehetségesnek.A Római Birodalomban is csak addig működött,a “limes védelme’ itt, amíg a Földközi tenger teljes partvidéke a birodalom része volt és és nem különböző önálló országokhoz tartozott.Akinek pedi eddig nem égett le a háza,(vagy csak a régi vikingek korában) az nem is akar biztosítást kötni.

  • Anna Kisfaludiné Baán

    májusi felmérés óta hány 110 ezren jöttek még?

  • Vidéki

    “Miként állnak a menekültekhez az egyes országok polgárai Európában?”

    Egyesek úgy állnak, mint pénisz a lakodalomban!

  • Szabó Tibor

    Hazudtok, egy fillért sem nektek!
    A kommunista bűnök feltárását nagy szellemeitek, Göncz, Sólyom és a sok SZDSZ-es akadályozta meg.
    Azt meg, hogy milyen volt a Kádár rendszer ne magyarázzák olyanok ,akik nem éltek még anak a “puha” formájában sem.
    Az hogy a FIDESZ kormány hibákat követ el, nem indokolja ezt a hisztériát.
    Lesznek választások, ott kell győzni, kell jó 2-2,5 millió szavazó.
    Elegem, van a heti kétszeri felvonulásaitokból, engedély nélküli oktogoni pikinkjeitekből, arrogáns nyilatkozataitokból.
    Az SZDSZ és utódaik 1990 óta permanens kampány üzemmódban vannak, már az Antall kormányt sem tudták elviselni. Azóta megy a cirkusz egyfolytában.
    Választási kampányra elég a választások előtt egy hónap.

    • Flórián György

      Akkor szólj a gazdidnak, Orbánnak, hogy ö is tudja! :)

    • TxmxS

      Figyelj már troll, ha 8 éve kétharmad van, és sima egyszerű többség kell az ügynöklisták feltárásához, illetve a tárgysorozatba vételhez is kellene néhány fideszes képviselő, akkor miért Gönc, Sólyom és az SZDSZ akadályozza meg a kommunizmus elszámoltatását? Talán azért akadályozza a Fidesz, mivel náluk van a legtöbb kommunista azóta is, egy kéz-kezet mos hazaáruló kormányzat fenntartásában érdekelt a Fidesz és az Mszp, csak az olyan lobotómián átesett agymosott majmoknak nem esik ez le, mint akik ilyen hülyeségeket írnak (hánynak) ide…

      • gmihaly

        Ebben egyeztek ki az akkori ellenzékiek az Kerekasztaloknál az elvtársakkal, valszeg azért van elkenve 28 év után is. 28 év alatt pedig bizonyítékok tűnhettek el bizonyos “alámerülő” elvtársakról. Sajnos el kell viselni az azóta elvégzett aknamunkájuk káros kövekezményeit. Eddig is kibírta a magyar nép, ezután is ki fogja bírni a magyar nemzet.

        • TxmxS

          Én azért ezt nem látom ilyen magától értetődőnek és törvényszerűnek… Egy magyar Snowden elég lenne, hogy boruljon a bili, nem véletlen találtak pár hónapja is betonba öntött felgyújtott mágnesszalagokat. Meglepődnék rajta, ha nem épp Viktorunk besúgását próbálnák eltüntetni…. De igen, biztos hogy azóta is lázasan tevékenykednek, hogy leplezzék a romlottságukat, viszont lehet hogy söprögetnek maguk után a 90-es évek előttről, de közben dupla annyi elvtelen hazaárulás követnek el nap, és nap után a jelenben…

          • gmihaly

            egy pindurka konteó azért benne ven, illetve kiderül pár konteónak minősített dologról, hogy nem teó (teória9, hanem tényleges összeesküvés (konspiráció) volt. Hát ezért szoktak az összeesküvésnek címkézve leugatni véleményeket.

          • TxmxS

            Véletlen titkosítják 80 évre? Aligha… Olajosakták, ügynöklisták, Paks 2, iráni atompaktum, minden nap szembe köpi a magyarságot, csak tudod, csak erre a szolgalelkű, aki örömmel asszisztál ahhoz, hogy épp levágják…. Nincs olyan járás, nincs olyan kerület, nincs olyan város, ahol ne a közvagyon osztogatásából és fosztogatásából élnének, Teljesen mind1, hogy arra keresel e rá, hogy I. kerület, vagy Ferencváros, Belváros, vagy Izsák, Roma önkormányzat, vagy Balaton, Felcsút, Stadion, bármi, mindenhol ott van a korrupció bűze, egy élhetetlen buta emberekre épülő ország a cél, ahhoz pedig hogy ez fenntartható maradjon a hatalom számára, az értelmiséget és a fiatalokat el kell űzni, hiszen csak a tapsikoló öregekre bízva lehet ezt fenntartani, akik már úgyis leéltek 50 évet tapsikolva a saját fejésükhöz, vágásukhoz, és kifosztásukhoz….

    • Alex Shimon

      Csak nemes egyszerűséggel: a kurva anyádat.

      • Elemér Gulyás

        A más vélemény nem indokolja a trágárságot !

        • Nándor Mecsek

          Van olyan , amikor igen…

    • László István

      Mesélj még talán a szocik lopnak 100 milliárdokat az ügyészség asszisztálásával?: Gondolkozz ha tudsz!!!!! A FIDESZ LOP, CSAL, HAZUDIK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    • ikimw

      az azért remélem megvan, hogy Sólyom nagyon nem volt SZDSZ-es. Sőt ő pont a Fidesz jelöltje volt a köztársasági elnöki posztra.

    • NágelFerenc

      Sokkal kevesebbért lángolt Budapest 2006-ban.
      Viszont a cocikat 2010-ben jogosan küldte el a nép a fenébe. Sem én, sem mások nem akarják őket vissza (ezzel csak a hazaáruló fidesz riogat vele, ahogyan a migránsokat se akarja senki, csak a fidesz, mert velük van esélye csak).
      Erre jössz te is azt mondod, hogy amiért a szocikat elzavarta a nép, annál nagyobb uzsoraadókért, nagyobb lopásokért, népnyúzásért, letelepedési kötvényekért meg hagyjuk őket még 4 évig?
      Vagy nem vagy normális vagy te is hazaáruló kollaboráns vagy!

    • Tamás János

      Szabó te olyan hülye vagy,hogy a moziban is háttal ülsz !

  • Péter István

    Azért a népakarat szerint megvalósuló demokráciát és a vörös hadsereg által beindított proletárdiktatúrát nem volna szabad összekeverni.
    És még két dolog.
    1.) A “rendszerváltás” ténylegesen nem volt más, mint az MSZMP vezetésével,
    a nyugati tanácsadók utasításai szerint, a vörös hadsereg védelme alatt
    végrehajtott hatalomátmentés, valamint egy olyan társadalmi, gazdasági
    struktúra és mechanizmusrendszer kialakítása, amely tartósan biztosítja
    Magyarország GYARMATOSÍTÁSÁT és a rendszeres KIFOSZTÁSÁT.
    2.) Nem feltétlenül a szerencsétlen kis ügynökök adatai az érdekesek, hanem a főkolomposokéi, akik viszont mindenki előtt ismertek.

    • Nándor Mecsek

      1.) A “rendszerváltás” ténylegesen nem volt más, mint az MSZMP vezetésével, ”
      Kik ezek ? A mostani kormánypártban, a fideszben több MSZMP , KISZ tag- titkár van,…mint a mostani MSZP- ben ! Így van ? Akkor kik is ezek ? Volt rendszerváltás ? Vagy csak a személyek cserélődtek ???

  • Tamás János

    https://uploads.disquscdn.com/images/c7c2c96e9ba9e331bd9cde85a4add42baa7314a345d71d21ca01b1e6930eb75a.jpg https://uploads.disquscdn.com/images/9ab9e311a498c0477a6e33d1d40cf1e58bcca2c0043c215400526b4c600dbcb0.jpg https://uploads.disquscdn.com/images/3ba8ae27bddfe44c4fe8c0e47563d09682d7cce80b7bc8b2078700c24770cede.jpg Az 1963-90 közötti politikai elítéltekről tilos beszélni a médiákban. Éppen a polgári kormánytól nem vártuk ezt. A fidesz 2012 januárjában módosította a 93/1990 es kormányrendeletet ,ami alapján fondorlatos módon elvette a legkisebb nyugdíjkiegészítést is a 63 utániaktól. Az 1963 előttiek 3 kormányrendelet alapján kapnak anyagi elismerést ,nyugdíjkiegészítés formájában. Így a 63 utáni semmit nem kap. Az erkölcsi kitüntetések (állami kitüntetések ) gyakorlatában hasonló a helyzet. A polgári kormány óvja-védi a pártállami besúgókat ,amíg a Kádár politikai börtönét megjártakat még mindig bünteti !

  • Bill Koalitz

    Baromság.