Csak a gyenge és kishitű hirdeti magáról, hogy erős és büszke

erosesbuszke

Az erő magától értetődik, és nem hivalkodik. A büszke az eredményeit hirdeti, és nem kevélykedik. Egy európai a szolidaritásáról, a szabadságvágyáról és a kulturáltságáról ismerszik meg, nem a földrajzi pozíciójáról.

 

 

Ismét közpénzégetésbe kezdett a kormány. Megint a plakátmagányban ázó éjjelek hónapja köszöntött ránk. Az utak mentén, és a megállókban hirdetik: Magyarország erős és büszke európai ország. A minden felületet ellepő reklámok két célt szolgálnak.

 

A mögöttes cél az adóforintok haveri cégekhez csorgatása, de ez nem újkeletű jelenség. Mindent le akarnak fedni ezen a piacon is. Nem akarták eladni Simicskának a lámpaoszlopokon lévő hirdetési helyeket birtokló céget? Betiltották a lámpaoszlopokon hirdetést! A piactorzítás után áron alul majd megvette Garancsi (Orbán-cimbora) a céget, és ismét lehet lámpaoszlopokon hirdetni. A nem haveri cégeknél lévő óriásplakátokat rendeleti úton kivonják a forgalomból. A többiekhez meg ömlenek a milliárdok.  

 

Talán fontontosabb is a közpénzszivattyúnál az a kérdés, hogy miért váltottak az eddigi gyűlöletpropagandáról egópumpálásra? A Habony-Finkelstein eddig mindig egy ellenséget keresett, akire rá lehetett vetíteni az emberek frusztrációit, legyen annak a célpontja a menekületek, Brüsszel, vagy  Soros. Most semmi mást nem üzen a plakáterdő, minthogy fel kell fújni a gyenge önérzetet. Mint amikor a kispéniszű nagy sportautót vesz, hogy nagy embernek tűnjön.

 

A falu bikája nem ordibál a kocsmában, hogy “Én vagyok itt a legerősebb!”. Azért nem, mert tudja, hogy mindenki tudja róla, hogy ő a legerősebb. Az ordibálja csak ezt részegen, aki gyenge, de ő is csak akkor, ha nincs éppen bent a kocsmában a falu bikája. A büszke ember nem veri a mellét, hogy “Én mennyire büszke vagyok!”. Hanem csak annyit mond: Gyertek nézzétek meg munkám gyümölcseit, mennyi mindent elértem kitartó munkával! Egy európai ember nem csak a kék csillagos zászlót lengeti, hanem segít az elesetten, szóvá teszi, ha elnyomást tapasztal és áldoz a kultúrára.

 

A mindent ellepő plakátokon lévő önérzetes szavakból csak a kishitűség és a frusztáció süt. Ahhoz, hogy büszkék legyünk, eredmények kellenek, például az oktatásban. Ahhoz, hogy erősnek tűnjünk, önálló és innovatív vállalkozói réteg kell, nem oligarcha és multi kiszolgáló személyzet. Az európaiságunkat a közös Európa megteremtésén és nem az együttműködés akadályozásán keresztül mutathatjuk meg.

 

Legyünk erős és büszke európai ország! Ne pedig egy gyenge és kishitű félázsiai!      

Vágó Gábor

Kép:index.hu

 

tetszett_a_cikk3

 

  • Vidéki

    Állítja meredeken Vágó: “Csak a gyenge és kishitű hirdeti magáról, hogy erős és büszke.”

    Gyakran megrendezik Budapesten a “Büszke Melegek” felvonulását.

    Abból, hogy a Melegek azt hirdetik magukról, hogy Büszkék, Vágó Gábor logikáját követve azt kellene gondolnunk, hogy a Melegek gyengék és kishitűek.

    • Czövek Ilona

      “Az erő magától értetődik, és nem hivalkodik. A büszke az eredményeit hirdeti, és nem kevélykedik. Egy európai a szolidaritásáról, a szabadságvágyáról és a kulturáltságáról ismerszik meg, nem a földrajzi pozíciójáról.” Nos kedves Vidéki, a Melegek büszkén hirdetik eredményeiket, elérték azt, hogy Magyarországon is nyilvánosan felvállalhatják magukat, elérték azt, hogy felvonulhatnak Budapest utcáin. Hol van itt az ellentmondás?

      • Vidéki

        Vágó: “Csak a gyenge és kishitű hirdeti magáról, hogy erős és büszke.”

        Tetszik érteni magyarul?

        • Czövek Ilona

          “A melegbüszkeség (angolul gay pride) a szexuális kisebbségek (melegek, leszbikusok, biszexuálisok és transzneműek) identitáspolitikai mozgalma. A mozgalom alapvetései, hogy a homoszexualitás a heteroszexualitással azonos értékű; hogy az azonos nemű párokat a különnemű párokkal azonos jogok kell hogy megillessék; illetve hogy a társadalmi elfogadáshoz és a jogegyenlőség eléréséhez szükség van rá, hogy a melegek és leszbikusok nyíltan felvállalják szexuális orientációjukat.”

          MOZGALOM ELNEVEZÉSE

          Hol olvasott olyat a hozzászólásomban kedves Vidéki, hogy azt hirdeti magáról bárki is a kormányon kívül, hogy – erős és büszke?
          A melegek büszkén hirdetik eredményeiket, ami Budapesten maga a felvonulás. Nem pedig az, hogy a transzparensen az áll, büszke és erős az az ember, akinek a nemi identitása homoszexuális.
          A felvállaláson van a hangsúly – és azon, hogy minden embert közöttük a kisebbségben lévőket is egyenlő jogok elletik meg – amely magát az erőt és büszkeséget jelenti.

          Tetszik tudni értőmódon olvasni?

          • Vidéki

            Tetszik tudni értőmódon olvasni?

            A melegek, akik a meleg büszkeség napján felvonulnak, bűzlenek az önhittségtől.

            Ezért provokálnak másokat azzal, hogy meleg módra nemi aktust imitálnak a teherautó platóján, kezükben Bibliával és rózsafüzérrel, valamint nagy plakátokon hirdetik, hogy “Jézusnak is két apja volt”!

            Ha nem provokálnának vallásos embereket azok a melegek, akik a meleg büszkeség napján felvonulnak, akkor már nem is lehetnének büszkék Ön szerint?

            Mások provokálása Ön szerint a meleg büszkeség szerves része kell legyen?

          • Vidéki

            Írja: “minden embert közöttük a kisebbségben lévőket is egyenlő jogok illetik meg.”

            Csak különnemű párok köthetnek házasságot jelenleg Magyarországon.

            Shakespeare a Szentivánéji Álomban jól jellemezte az akarnok színészt, aki minden szerepet meg akart kaparintani:

            “Ide nekem az oroszlánt is!”

            A „Büszke Melegek” is így viselkednek.

            Melegek nászéjszakájából nem származhat új élet, mint egy férfi és egy nő kapcsolatából. Ez egy döntő különbség.

            Csípi a melegek szemét ez a megfogalmazás is: „ a házasság intézményének meghatározása mint egy férfi és nő közötti életközösség.”
            Az élőlények fontos és jellemző alaptulajdonsága, hogy képesek az életet továbbadni.

            Ezzel a képességgel nem rendelkeznek az Amnesty International (AI) és Ön által favorizált homoszexuálisok, akiknek mentális fogyatékossága az élet továbbadását lehetetlenné teszi.

            MIÉRT KELLENE JOGILAG EGYBEMOSNI AZ EMBERPÁROK EGYÜTTÉLÉSÉNEK ILYEN FONTOS SZEMPONTBÓL LÉNYEGILEG KÜLÖNBÖZŐ, PRODUKTÍV ÉS KONTRAPRODUKTÍV FORMÁIT?

            Kinek áll ez érdekében?

    • AZ

      Tudtommal a melegek elnyomottnak érzik magukat, kisebbségi érzésük van, ezért vonulnak.

      • Pál Ambrus

        Ez is igaz, de attól a nagy geci még nem lessz kissebb fasz a plakátjai által !

      • Vidéki

        Valójában nagyon is büszkék, ezért provokálnak másokat azzal, hogy meleg módra nemi aktust imitálnak a teherautó platóján, kezükben Bibliával és rózsafüzérrel, valamint nagy plakátokon hirdetik, hogy “Jézusnak is két apja volt”!

        • AZ

          Ja, bükszék, mint viktor táblái.

  • Gáborné Haraszti

    A falu bikája kifejezés, nem egy pozitív kifejezés, ez egy gúnyos megjegyzés, amit ráragasztanak a háta mögött a nagyon harsány, nagyon is a dominanciáját hangsúlyozni akaró, de igazi erővel nem rendelkező fiatalra, akit nem tisztelnek, de szeretné, hogy tiszteljék! A falu bikája kifejezésről Gulyás Márton jut eszembe. Semmi eredmény, csak magamutogatás. A balliberális és a falu messze van egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől. Önökből süt, hogy nem értik és lenézik a falut, a vidéket…

    • pocaklakó

      A falu bikaja az a ferfi volt aki az osszes not megdugta akit csak tudott. Ezt esetleg hasznalhattak pejorativen is.
      Kb ennyit tetszik erteni a VIDEKBOL.

      • Gáborné Haraszti

        :) Ezt csak pejoratívan használták…és nem, nem kellett hozzá ezt tenni, elég volt híresztelni… nem tetszik érteni semmit a vidékből…

        • pocaklakó

          Videki vagyok jomagam is. Ha ugy erzi, hogy ont,vagy kornyezetet valakik nem ertik, hat segitsen nekik.
          Gulyas Martonek pont ezen dolgoznak a hirek szerint.
          Ideje lenne vegre befejezni az arokasast.

    • Pál Ambrus

      Jó nagy paraszt lehetsz ahogy kiveszem ,ha vidéki ha nem !

      • Gáborné Haraszti

        Sajnos nem vagyok nagy paraszt! Talán, ha a nagyapám földjeit nem apasztják el a kommunisták, akkor az lehettem volna, de ez már sosem fog kiderülni!

        • KL

          Itt már látható, hogy nemcsak a földvagyont apasztják el, hanem az egész országot, mint vagyont a saját zsebülbe tömködik. Elapasztják az oktatást, az egészségügyet, és mindent. A középosztályt leírták. A nyugdíjakat megnyirbálták. A rezsinövelést beadták, mint megtakarítást. Látható, hogy ez egy maffiaállam. Lesz egy király, az udvartartása, és lesz a szolganép. Ezért kellett a köztársaságot önkényesen annihilálni.

          • Gáborné Haraszti

            A tények nem azt mutatják! A balliberális oldal képtelen alkalmazkodni ahhoz állapothoz, hogy az internet elterjedésével nem hazudhatnak azt, amit akarnak. Ez az ország nem a gyenge gazella, mind ami 10 éve volt. Akkor most két eset van. A. ez az állítás, hogy mindent ellopnak, nem igaz.
            B. Olyan ügyesek, hogy a lopás mellett is jól teljesítenek.
            Bármelyik is az igazság, egyik sem érv a kormány ellen. Abba lehet hagyni a hazudozást, nem vezet sehová és pont emiatt a hazudás miatt kellenek plakát kampányok.

          • Földlakó

            Magyarország sajnos hanyatlik,de egy fidiótának felesleges ……..
            Versenyképességi rangsor.
            A 263 régióból ezeket a helyezéseket
            érték el (zárójelben a 2013-as helyezés):

            Közép-Dunántúl: 205. (192)

            Nyugat-Dunántúl: 207. (189)

            Dél-Alföld: 224. (220)

            Dél-Dunántúl: 227. (219)

            Észak-Magyarország 231. (218)

            Észak-Alföld: 232. (231)

    • Tamás Bodor

      Igazat szóltál!

  • Sötétség

    Mondhatnak magukról mindent csak egy a baj, ilyen fizetőeszköz nincs.
    Tehát szart sem ér.

  • rizla

    akárhogy nézem, ez a cím hatalmas faszság. függetlenül a fidesz faszságától.

    • Tamás Bodor

      Az egész egy faszság, nem csak a cím!

      • Imre Hegedűs

        Ön szerint normális hogy ilyen reklámmal szórják tele az országot – az ön pénzén is?

        • Tamás Bodor

          Az enyémen biztos nem! Mondtam azt, hogy normális? A cikkre reagàltam!

          • Imre Hegedűs

            A cikk arról szól – hogy erre a plakátkampányra sincs szükség.

  • Imre Hegedűs

    Nem lehetne vagdalkozás helyett a cikk témájához hozzászólni? Vajon rajtam kívül minden hozzászóló szerint a cikken kell elverni a port?

  • KL

    – Magyarország = a volt Magyar Köztársaság, amit népszavazás, közmegegyezés nélkül a fidesz önhatalmúlag, azaz Alkotmány ellenesen megdöntött,
    – az új Alaptörvény alapján, amit önkényesen fabrikált “sziklaszilárdságúra” s tényleg, mert az eideig csak 6-szor változtatták meg a fiúk szintén önkényesen.

    – Magyarország nem erős, mert a csődközelből húzták ki, az elsíbolt nyugdíjvagyon egy részével, amelynek másik része ismeretlen helyeken landolt.

    – Magyarország egyáltalán nem büszke, legfeljebb Mészáros Lőrinc, aki egy év alatt 100 milliárddal növelte vagyonát, miközben 4 millió ember nyomorog, 700 000 elvándorolt pedig nem akar nyugdíjat fizetni szüleinek, és nem akar éhendögleni se.

  • István Fodor

    Eleve, aki büszke nem kishitű, aki nem kishitű nyugodtan lehet büszke.