Bezárás
Uncategorized

Egy politikai tehetségkutatóval jöhet létre az Orbán utáni egység

Hiába elégedetlen a magyarok többsége a kormányával, alternatíva hiányában az Orbán-rendszer tovább központosítja a hatalmat. Itt egy módszer, amely úgy képes megteremteni a magyar állampolgárok egységét, hogy a választók hozzák meg a döntéseket, és nem a pártelitek. Az egység a résztvevők legkisebb közös többszörösén alapul. Ha sikerre jut, akkor senki sem sajátíthatja ki a hatalmat úgy, mint azt ma tapasztaljuk.

A jelenlegi rendszert az ellenzék széttagoltsága tartja életben. A jelek arra mutatnak, hogy az ellenzéki pártelitek saját parlamenti székük megtartásában érdekeltek, és nem egy alternatíva megteremtésében. Betlire játszanak. Az aktuális összefogósdi is arról szól, hogy kikkel nem működnek együtt. Miközben minden egyes szavazóra szükség van. Ami most folyik az egy zárt ajtók mögötti aktuális erőfölényen alapuló kiszavazó-show. Ehelyett egy nyilvánosságban játszódó, mindenkit bevonó szórakoztató műsor kell, a 21. század eszközeivel.

A sokszínű ellenzéki szavazótábornak csak egy dologban kell egyetértenie, ha a NER utáni Magyarországban gondolkodik. A közös útban kell megegyezni, ahogyan odáig eljutunk. A cél egyszerű: minden szavazónak meg kell adni a lehetőséget, hogy egy esélyes jelöltre tudjon szavazni a Fidesz ellenében 2018-ban. A képviselőjelöltek nem kormányzásra kérnek felhatalmazást, hanem egy gyors rendszerváltoztatásra. A választások után nem sokkal, egy jogállami forradalmat követően, a Parlament feloszlatja magát. Az új egységen alapuló közjogi berendezkedés garantálja majd, hogy senki ne tudjon olyan korlátlan hatalomra szert tenni, mint most Orbán.

Az ellenzéki pártok jelenlegi szavazótábora kevés ahhoz, hogy kétharmados egységet tudjunk szerezni a Parlamentben a jogállami forradalomhoz. Ahhoz legalább két és fél millió választó kell. Másfél millió balliberális embert talán megmozgat a mostani pártok belterjes előválasztása is,de ez még kevés. Új szavazók kellenek azok közül, akik kiábrándultak a közéleti acsarkodásból, jöjjenek azok a bal-jobb skála bármelyik pontjáról. Az ellenzék legnagyobb baja, hogy annyira unalmasak, hogy a saját párttársaik is elalszanak közben. Nem hogy a választók fantáziáját nem mozgatják, de még a figyelmét sem kapják meg.

A sikeres 21. századi politika egy színes showműsor. Rendezzünk meg egy olyan tehetségkutatót, mint az X-faktor! Nem az ország legjobb hangját, hanem legtehetségesebb politikusát keressük. A politikai talent show győztese vezeti majd az átmeneti kormányt, és ő viszi elől a zászlót, ami mögött a sokszínű ellenzék felsorakozik. A tisztességes versenyben nemcsak a jelöltek, hanem az általuk képviselet elvek, ügyek és programok is versenyeznek.

Az e-demokrácia lehetőséget ad, hogy a preferenciális szavazással olyan jelöltet tudjunk választani minden körzetben, aki képes legyőzni a Felcsútról kijelölt Döbrögit. Az amerikai típusú előválasztás nem veszi figyelembe az elutasítottságot. Hiába nyeri meg valaki az edzőmeccset, ha a tétmeccsen elvérzik, mert a nem elkötelezett szurkolók kifújjogják.

A jogállami forradalom programját szintén egy internetes platformon tudjuk megalkotni. A szakértők által felvázolt programot a résztvevő választók egyszerű igen-nem döntéseivel, és teendők rangsorolával meg tudjuk teremteni a sokféle érdek legkisebb közös többszörösét. Az Orbán utáni Magyarország közjogi alapjait.

Ez a módszer pártok és a népszerű egyéni jelöltek érdekeit is figyelembe veszi. Bizonyos erkölcsi minimum feltételek mellett, bárkiből lehet képviselő. A féltucatnyi alakuló pártkezdemény és a meglévő pártok is lehetőséget kapnak, hogy a listájukat megméressék az előválasztáson, és az alapján kapjanak az egységes lista mandátumaiból és az állami támogatásból.

Aki mindenáron önállóan akar indulni, az megteheti 9 megye 27 körzetében, és az együttműködésbe csak a leginkább nyerhető 79 körzetbe száll be. Így lesz a pártoknak saját országos listájuk és esélyük az egyéni körzetben való győzelemre is. A jelenlegi pártoknak ez a módszer azért érdekük, mert lehet, hogy listán kevesebb mandátumhoz jutnak, de bőven kárpótolják őket az ismert politikusaik által megszerzett egyéni mandátumok. A valódi új pártkezdeményezések pedig nem vesznek el a kampánypénzekért induló kamupártok között.

Különböző szereplőktől számos hasonló gondolat kapott szárnyra az elmúlt időben. Ez a módszer annyival több, mint egy előválasztás, hogy a programot is ad. Egy rendszerváltó programot. Az 500 napos kormányzástól abban különbözik, hogy nem egy biztosan konfliktusos kormányzásra kér felhatalmazást, hanem egy előre egyeztetett törvényhozási folyamatra.

A kettős választás módszere még csak egy ötlet. Hogy megvalósuljon, egy választói mozgalomra van szükség. Az előkészületek folynak egy ideje. Egy évünk van, hogy megteremtsük az egységet. Különben elveszít az ország ismét négy évet, és még ki tudja hány milliárdot a korrupciós fekete lyukakban, és mennyi tehetséges embert, aki Nyugatra költözik.

Vágó Gábor

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom