Bezárás
Uncategorized

Azért gyilkoltak, hogy elinduljon a gyűlölethullám

A terroristáknak egy célja volt a látszólag értelmetlen erőszakkal: iszlámellenes hangulatot provokálni, ezzel radikalizálni a mérsékelt muszlimokat. Hogy sikerül-e ez nekik, az most Európán múlik.

Az Iszlám Állam embertelen gyilkológépei áthozták a vérengzést a kontinensre Szíriából. Az első gondolat mindig a gyászé. A második gondolat a MIÉRT kérdése. A kiszivárgott stratégiájuk alapján az a világos céljuk a terroristáknak, hogy felszítsák a bevándorlók és a menekültek elleni gyűlöletet azért, hogy az elszenvedett gyűlölethullám majd radikalizálja a muszlim közösségeket. Ahogyan ők írják, eltüntessék a „szürkezónát” a muszlimok között. Hiszen nem minden muszlim radikális terrorista. Ha bosszúból pogromok indulnak az iszlám vallásúak ellen, akkor azok félelmükben könnyebben mennek majd az Iszlám Állam halálos ölelésébe. Az erőszakos provokáció időzítése korántsem véletlen, hiszen vesztésre áll a közel-keleti fronton a terrorszervezet, és erőt kell felmutatnia, hogy újabb embereket tudjon toborozni a humanizmus elleni hadjárataihoz.

Európa nagy kérdése, hogy vannak-e olyan vezetői, akik képesek egyszerre lenyugtatni a most jogosan fellángoló félelmet, és az abból fakadó gyűlöletet, valamint odacsapni a valódi veszélynek. Ha ez nem sikerül, és elindulnak a bosszúhadjáratok, pogromok, akkor a terroristák elérték céljukat. Ha rövidlátó vezetők politikai hasznot akarnak majd kovácsolni, magasra pörgetik a paranoiát, hogy amíg a nép félelemben van tartva, addig a saját hatalmukat bástyázzák körbe: tömeges megfigyelések, szőnyeg alá söpört ügyek, gyorsan átnyomott korrupciós célú törvények sora jöhet. Számos példa volt a történelemben, hogy háborús veszélyre hivatkozva a hatalmi elit saját képére alakította a politikai rendszert.

Milyen hely lesz Európa a terror után? Az a terrorra adott válaszon múlik. A terroristák egyértelművé tették, hogy háború van. Ha tehetetlenkednek az európai vezetők vagy ha hagyják elszabadulni a gyűlöletet, akkor a terroristák nyertek. Mindig egyszerűbb gyűlölködni, de sohasem kifizetődő. Jelen esetben, aki a menekültek vagy az muszlimok egésze között keresi a bűnbakot, az csak tovább szítja a tüzet – és a terroristák kottájából játszik. Aki azt nézi, miként lehet a gyűlölködést és a terrort megállítani, az a megoldás útján van.

Vágó Gábor

Fizess elő az Átlátszóra, hogy még sok ilyen cikket írhassunk!

Havonta csak egy ezres: már csak 945 új előfizetőre van szükségünk
ahhoz, hogy az alaptevékenységünk közösségi finanszírozású legyen. Tudnivalók itt.

4000__ani_6

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom